A média és az internet hatalma, avagy hogyan szűkül a politika mozgástere

• Az internet perszonalizálódása, a különböző szűrő funkciók révén az emberek más és más tartalmakkal találkoznak, amely komoly hatást fejt ki a politika működésére is
• Míg a döntéshozók számára tervük minél szélesebb körben történő elfogadtatása a fontos, addig a szűrő funkciók révén egyes csoportokhoz nem jut el üzenetük
• Ez jelentősen megnehezíti a politika működését, illetve fontos társadalmi kérdések megoldását is veszélyezteti

Az elmúlt években, évtizedekben lezajlott technológiai forradalom, a kommunikációs technológiák szerepének ugrásszerű növekedése jelentős hatást gyakorol a politikára, a döntéshozók stratégiájára is. A XXI. században a döntéshozó számára a média, és azon keresztül a társadalommal való kommunikáció az egyik legfontosabb eszközzé vált, amelynek hatékony kihasználása választások kimenetelét döntheti el, vagy éppen egy-egy döntéshez szükséges támogatottság elérését jelentheti. De ugyanígy, a különböző médiumok szerepe nagyban befolyásolhatja negatívan is a politika és a politikusok megítélését. 

A különböző közösségi oldalak megjelenése és térhódítása óta különösen jelentőssé vált a média szerepe. Míg korábban a közügyek iránt kevésbé érdeklődő emberekhez kevésbé jutottak el a bel- és külpolitikát érintő legfontosabb ügyek, addig az olyan portálok mindennapi használata, mint a Facebook, vagy a Twitter azt eredményezi, hogy a közösségi oldalon eltöltött idő alatt érintőlegesen ugyan, de tájékozódik az éppen napirenden lévő politikai kérdésekről. 

Mindeközben a Facebook közösségi oldal jellege egyre inkább veszít jelentőségéből tartalmi szempontból és sokkal inkább egyfajta médiacéggé nőtte ki magát, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a hírek terjesztését biztosító platformként funkcionál. Egyre kevesebb személyes élményt osztunk meg, miközben egyre több és több szakmai tartalmat, ezzel kvázi sajtószemlévé transzformálva a közösségi oldalt. Ezt alátámasztandó egyes kutatások szerint a felhasználók közel 2/3-a elsősorban hírforrásként tekint a Facebookra. 

Mi ezzel a probléma?

Önmagában a társadalom szempontjából különösen nagy változást ez nem jelent, sőt bizonyos szempontból megkönnyíti életünket azáltal, hogy egy nagy platformról elérjük mindazon tartalmakat, amelyek iránt érdeklődünk. 

Azonban a Facebook szűrő funkciói már komoly problémákat vetnek fel. Eli Pariser The Filter Bubble című könyvében részletezi az általa megfigyelteket. Pariser, miután liberális és konzervatív ismerőseit csoportba rendezte, azt tapasztalta, hogy egész egyszerűen csak liberális beállítottságú ismerősei posztjait látta, míg a konzervatívokét kiszűrte a Facebook. Ehhez hasonlóan kísérletezett a Google keresőjével is. Arra a megállapításra jutott, hogy az "Egyiptom" szót ugyanabban a pillanatban beírva, teljesen más eredményt kap két személy (egyikük az egyiptomi tüntetésekről, másikuk utazási lehetőségekről kapott linkeket) korábbi keresési tevékenységüknek megfelelően.

A lényeg tehát, hogy a Facebook aktivitásunk alapján (mit lájkoltunk, mit osztottunk meg, kinek az adatlapját nézzük leggyakrabban, milyen linkekre kattintottunk stb.), célzottan kínálja a hirdetéseket, a tartalmakat és egyes ismerőseink posztjait is. Ez pedig azt eredményezi, hogy egész egyszerűen kiszűri azokat, amelyeket korábbi aktivitásunk alapján ritkábban, vagy nem is kerestünk fel. 

A probléma az internet teljes működésére vonatkozik, Pariser megfogalmazásában az internet "perszonalizálódik", és a különböző portáloknak üzletileg nyilvánvalóan az éri meg a legjobban, ha begyűjt minden releváns információt a felhasználóiról és ezáltal hatékonyabban szólítja meg őket. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy személyes információink átadásával hasznosabb eredményeket kapunk, viszont ezzel jelentősen nő a szakadék különböző nézeteket valló egyének és csoportok között. 

Pariser is hangsúlyozza, hogy ezen szűrők alapvető rendeltetése az, hogy egyszerűbbé tegyék életünket, és csak azok a tartalmak jelenjenek meg, amelyek iránt valóban érdeklődünk. Azonban ez számos veszélyt hordoz magában, és ez kiváltképp igaz a politikára tett hatásainak tekintetében. Ugyanis ezáltal kizárólag olyan információkat kapunk, amelyek megerősítik korábbi nézeteinket, elképzeléseinket, lényegében olyanokat, amelyeket látni/hallani akarunk, teljes mértékben nélkülözve az alapvető véleményünkkel ellentétes álláspontokat, illetve kizárva ezzel az érdemi vita lehetőségét és egy adott politikai probléma, ügy, konfliktus minél több lehetséges nézőpontjának megismerését, amely hozzájárulhatna a kérdés objektív megítéléséhez. 

Az emberre alapvetően jellemző, hogy egy-egy döntés meghozatalához, vagy egy-egy kérdés megítéléséhez igyekszik olyan érveket, információkat felhozni és pártolni, amelyek megerősítik korábbi elképzeléseit. Ennek eredete Festinger elméletéből adódik, amely szerint az egyén igyekszik rendszerezni a beérkező információkat, ugyanakkor miután folyamatosan több, egymásnak ellentmondó információt kell feldolgoznunk, állandó feszültség keletkezik, amelyet valamilyen módon kezelnünk kell. Ennek egyik módja éppen ez az ún. megerősítési torzítás. 

A szűrő funkciók veszélye éppen az, hogy a megerősítési torzítás "hasznos", egyszerű és láthatatlan platformjaként működnek, mindenkor hozzájárulva ahhoz, hogy a politika iránt kevésbé érdeklődő, ezáltal célzottan különböző irányultságú hírportálokat fel nem kereső emberek ugyanazt a nézetet erősítő híreket fogyasszanak. 

Mi köze ennek a politikához?

A politikai logikát a periodikusan ismétlődő választásokon való győzelem, és ennek révén a hatalom megtartása hajtja, ennek megfelelően természetesen a közvélemény támogatottságára van utalva. Egy-egy bel,- vagy külpolitikai ügyben tehát alakítania kell a társadalom álláspontját, minden olyan üzenetet eljuttatva felé, amelyek az általa pártolt, elérni kívánt kérdés mellé állítják a választópolgárt. 

A szűrő funkciók itt fejtik ki leginkább hatásukat, jelentősen megnehezítve egy-egy politikai döntés elfogadtatását, keresztül vitelét és megvalósítását, lényegében csökkentve a politika mozgásterét. Kissé elnagyolva, de kijelenthető, azáltal, hogy a felhasználó szinte kizárólag az egyik oldal érveit fogyasztja, és a többi, lehetséges, hogy pozitívabb és hasznosabb érvet egész egyszerűen meg sem ismeri, az adott politikai döntés könnyen a süllyesztőben találhatja magát. 

Egyes médiumok az adott kérdéshez nyílván negatívan viszonyulnak, és ezt alátámasztandó híreket közölnek, és az ezeket a portálokat, blogokat olvasó egyének számára a másik fél véleménye teljesen láthatatlan marad. Ha netán mégis célba talál az "ellenséges" üzenet, mozgásba lendül a megerősítési torzítás logikája, és még makacsabbul táborozunk le korábban elsajátított véleményünk mellett, démonizálva az ellentétes álláspontokat. 

Egy tipikus példa az összeesküvés-elméletek léte és népszerűsége, amelyek leginkább az Egyesült Államokat és annak külpolitikáját érintik. Az amerikai külpolitikát a realista nemzeti és stratégiai érdekek mellett, nagyban meghatározzák olyan idealisztikus eszmék, mint például a demokrácia és az amerikai értékrend, erkölcs terjesztése a világban. Ennek hitelességét valóban több konkrét amerikai lépés is nehezen érintette, mindazonáltal valós törekvést jelent. 

A különböző, sok esetben minden valós alapot nélkülőző elméletek azonban, ha nem is ellehetetlenítik, de jelentős mértékben megnehezítik az amerikai külpolitikai döntéshozók terveinek érvényesülését. Egy jól felépített összeeskűvés-elmélet (amelyekre eleve fogékonyabbak az emberek), célzott és következetes kommunikációval a manapság az Egyesült Államok minden lépésével értetlenkedő közvéleménynek olyan biztos fogodzót jelent, amellyel könnyen alakítható a közvélekedés egy-egy politikai ügyben. A szűrő hatásoknak köszönhetően ezek nem csak erősítik az egyének alapelképzeléseit, de "eltakarják" előlük az objektív, neves szakértők és tudósok által kidolgozott elméleteket is, amelyek valós leírást adnak az adott problémáról. Az alábbi példák tipikus esetei ezeknek:

• "Amerika csak az olajért megy a Közel-Keletre": bár kétségtelen, hogy fontos tényezője volt az amerikai Közel-Kelet-politikának, elsősorban nem arról van szó, hogy Amerika magának kívánja kisajátítani a térség olaját, hanem az energiahordozók szabad áramlásának biztosítása az egész világ javát szolgálja. Arról nem is beszélve, hogy a palaolaj-forradalom révén az Egyesült Államok egyre kevésbé van ráutalva a közel-keleti olajra, illetve számos egyéb realista vagy éppen idealista érdek vezérli a Közel-Kelet tekintetében (terrorizmus elleni harc, Izrael védelme, az izraeli-palesztin béke elősegítése stb.) akkor is, ha a kettős mérce vádja sok esetben megállja a helyét. 
• "A menekülteket Amerika irányítja": ez talán a leginkább eltúlzott állítás manapság. Világos stratégiai megfontolások egész hada hozható fel az ellen, hogy Washington célja egyik legfontosabb szövetségese, Európa meggyengítése lenne a migráció által egy olyan időszakban, amikor egyre inkább kiéleződik az amerikai-orosz feszültség.
• "Amerika támogatja a terroristákat": Egyik közkeletű összeesküvés-elmélet szerint maga George W. Bush rendelte el a szeptember 11-i merényleteket. Sok mindent el lehet képzelni egy amerikai elnökről, de hogy megöletne közel 3000 amerikai állampolgárt, csak, hogy elindulhasson a közel-keleti olajért, az elég merész állítás. 
• "Amerika fegyverezte fel az Iszlám Államot": Kétségtelen, hogy rengeteg amerikai harci eszköz van az Iszlám Állam birtokában, de sajnos divatos manapság figyelmen kívül hagyni, hogy azok a fegyverek eredetileg az Egyesült Államok által kiképzett és felszerelt iraki hadsereghez tartoznak, akik azonban menekülve a terrorszervezettől, hátrahagyták ezeket, és ily módon kerültek terroristák kezébe.