Megérte kilőni Kadhafit?

• A 2011 elején kitörő arab tavasz Tunéziában kezdődött a jázminos forradalommal és gyorsan terjedt tovább más arab országokban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is.
• A tüntetések hullámai az olyan karizmatikus vezetők országait sem kímélték, mint Moammer Kadhafi. Kadhafi 1969 óta irányította Líbiát, azonban az arab tavasz hatására tüntetések kezdődtek a keménykezű diktátor ellen 2011 februárjában, októberben pedig tisztázatlan körülmények között életét vesztette.

A 2011 elején kitörő arab tavasz Tunéziában kezdődött a jázminos forradalommal és gyorsan terjedt tovább más arab országokban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is. Algériában és Jordániában tüntetések voltak, Egyiptomban Hoszni Mubarak arra kényszerült, hogy lemondjon hatalmáról, Jemenben és Szíriában pedig jelenleg is erős intenzitású polgárháború dúl különböző milíciák, radikális iszlamisták, törzsi csoportok és a meggyengült kormányzati csapatok között.

A tüntetések hullámai az olyan karizmatikus vezetők országait sem kímélték, mint Moammer Kadhafi. Kadhafi 1969 óta irányította Líbiát, azonban az arab tavasz hatására tüntetések kezdődtek a keménykezű diktátor ellen 2011 februárjában. A felkelők központja Bengázi volt, Líbia második legnagyobb városa, amely mindig is egyfajta ellenpontja volt Tripolinak, vagyis a rezsimnek. A nyugati hatalmak és a NATO a felkelőket támogatták, így Kadhafinak nem sok esélye maradt. Augusztusban a felkelők bevették Tripolit, ahonnan a diktátor Szirtébe menekült, amit október 20-án szintén elfoglaltak a felkelők, ezt követően Kadhafi tisztázatlan körülmények között meghalt.

Átmenet (2012-2014)

Az NTC (National Transitional Council), amely már a Kadhafi elleni harcok idején megalakult, majd a helyét 2012 júliusában átvevő GNC (General National Congress) nem tudta a helyzetet kezelni. Ugyan a felkelők egységesen egyetértettek abban, hogy Kadhafit el kell tüntetni a hatalomból és rezsimét fel kell számolni, az ország vezetéséről teljesen más elképzeléseik voltak. Kadhafi léte egységbe kovácsolta a felkelőket, de hatalmának megdőlése és halála megmutatta, hogy a különböző felkelő csapatok szövetsége nagyon törékeny.

A demokratikusan megválasztott, új alkotmányt bevezető és nyugati minták átvételét szorgalmazó GNC képtelen volt konszolidálni a helyzetet, nem tudta az egymással harcoló törzseket lefegyverezni, nem tudta megállítani az egész országra kiterjedő agressziót és fosztogatást, valamint nem tudta megakadályozni az radikális iszlamisták előretörését, akik kihasználták a Kadhafi után maradt hatalmi vákuumot.

Az iszlamisták térnyerését jól mutatja az Egyesült Államok bengázi konzulátusa ellen végrehajtott támadás, amelyben négy amerikai állampolgár, köztük J. Christopher Stevens, az USA líbiai nagykövete is az életét vesztette. A támadást a 9/11-es terrortámadások évfordulóján, 2012. szeptember 11-én hajtotta végre az Ansar al-Sharía és egyéb, az al-Kaidához köthető kisebb helyi terrorszervezetek. 1979 óta Stevens volt az Egyesült Államok első nagykövete, akit kiküldetése alatt megöltek.

Az új kormányzat gyengeségét és tehetetlenségét mutatja, hogy 2013. október 10-én fegyveresek könnyedén fogságba ejtették és pár órára elrabolták a tripoli Corinthia Hotelből az ország miniszterelnökét, Ali Zeidant. A liberális ügyvéd 2012 és 2014 között irányította az országot, azonban miután egy lázadó csoport elfoglalt egy olajjal teli tankerhajót és a kormányzat ismét tehetetlennek bizonyult, lemondásra kényszerült és Marokkóba menekült, illetve egyes hírek szerint jelenleg Máltán tartózkodik.

Kadhafi halálát követően, 2011 és 2014 között, a GNC-nek a Kadhafihoz hű fegyveresek maradékát, különböző fegyveres milíciákat és az iszlamistákat kellett volna leszerelnie, azonban a kormányzat gyengesége és a hadsereg hatékonyságának hiánya ezt lehetetlenné tette. A többségében liberális GNC mögül – ami egy nyugati típusú, szekuláris államberendezkedést kívánt megvalósítani – kihátráltak a radikális iszlamista milíciák, így a GNC egységessége szertefoszlott. További problémát jelentett a korrupció, ami nem csökkent a Kadhafi-rendszerhez képest, így nagyban hátráltatta a kormányzat hatékony működését.

A két kormányzat és az iszlamisták

2014 májusában Haftar Khalifa elindította az Operation Dignity hadműveletet, aminek célja a hatalom átvétele volt a tripoli kormányzattól, illetve Líbia megtisztítása az iszlamistáktól. Haftar Khalifa Kadhafi tábornoka volt, azonban Kadhafi a Csád elleni háború során őt nevezte meg a Líbia számára sikertelen háború bűnbakjaként. Csádból való szabadulása utána Haftar Khalifa visszavonultan élt az Egyesült Államokban, de egyes pletykák szerint a CIA-nak dolgozott és dolgozik jelenleg is. 2011-ben, a Kadhafi ellenes lázadásokkor tért vissza Líbiába, ahol ekkor még együtt harcolt azokkal az iszlamista milíciákkal, akiktől jelenleg meg akarja tisztítani Líbiát. Látva a tripoli kormányzat tehetetlenségét, 2014 májusában két coup d’etat-tal próbálkozott az Operation Dignity hadművelet formájában, de egyik puccs sem volt teljesen sikeres és csak szakadást idézett elő a kormányzatban.

Az ország keleti felét a tobruki kormányzat igyekszik igazgatni, akiknek a legitimációját a HoR (House of Representatives) adja. A tobruki kormányzat politikai vezetői Aguila Saleh Issa, a tobruki parlament elnöke, és Abdullah al-Thani miniszterelnök, míg a katonai vezető a már korábban említett Haftar Khalifa. A nemzetközi közösség és elsősorban a Nyugat a tobruki kormányzatot ismeri el mint Líbia legitim kormányzatát.

Az iszlám világ sokkal megosztottabb: Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek Tobruk mellé álltak, míg Törökország, Katar és Szudán Tripolit támogatják. A tripoli kormányzatot Nouri Abusahmain GNC elnök és Khalifa al-Ghawi miniszterelnök irányítják politikailag, illetve az Operation Dignity-vel szemben létrejött a Libya Dawn katonai koalíció, amely a helyi Muszlim Testvériséget, konzervatív miszratai kereskedőket, berbereket és egyéb iszlamista csoportokat tömörítő szervezet.

A helyzetet tovább bonyolítják a törzsi ellentétek és a terrorista szervezetek. A nyugati, Tripolihoz közel eső területeken a Zintani milícia a tobruki kormányzat szövetségese, míg a miszrataiak Tripolit támogatják. 2014 július-augusztusában a tripoli Libya Dawn koalíció súlyos harcok árán visszaszerezte az irányítást a Tripoli Nemzetközi Reptér felett, ahonnan kiverték a Zintani milíciát, azonban a reptér 90%-a megsemmisült. Olyan terrorszervezetek, mint például az Ansar al-Sharia, vagy az Iszlám Állam líbiai szárnya is erősen jelen vannak a térségben. Az Ansar al-Sharia elsősorban Benghaziban és Dernában erős, az amerikai konzulátus elleni támadást is hozzájuk és a velük kapcsolatban lévő iszlamista milíciákhoz kötik.

2015 januárjában az Ansar katonai vezetője, Mohammad al-Zahawi meghalt a tobruki kormányerőkkel folytatott harcokban, így az Ansar azóta sokat vesztett erejéből. Az Iszlám Állam líbiai szárnya (továbbiakban: ISIL) Kadhafi szülővárosát, Szirtét és annak környékét tartja ellenőrzése alatt, de különböző sejtjei megtalálhatók Bengháziban, Dernában és Adzsdábijában. 2015 februárjában az ISIL fotókat tett közzé, amelyek bizonyítják, hogy a terrorszervezet huszonegy Líbiában dolgozó egyiptomi kopt keresztény foglyot fejezett le. Válaszul az egyiptomi légierő és a tobruki kormányzat légiereje február 16-án válaszcsapásokat hajtott végre Dernában, amelyekben több tucat iszlamista harcos halt meg.

Az ISIL által ellenőrzött területeken a sharía van érvényben, gyakoriak a vallásbíróságok atrocitásai a civil lakosság ellen. Számos emberi jogi szervezet hívja azonban fel a figyelmet arra, hogy nem az ISIL az egyetlen, aki jogsértéseket követ el Líbia területén: a különböző oldalon harcoló milíciák, illetve a két kormányzat hadseregei is gyakran követnek el atrocitásokat a civil lakosság ellen, vagy alkalmaznak megalázó bánásmódot foglyaikkal szemben, és használnak nemzetközi szerződések által betiltott olyan fegyvereket vagy harcmódot.