MIND OTT VOLTUNK nem lehetett másként
holtak halandók nyűgös angyalok
és leendők szopva azt a lágy fényt
vajon én melyik csöpp barom vagyok
az öklendező-e rogyva térdre
ahogy leendek nyaktájon döfött
a festményt egy világgá kimérve
a keret arany strajfái között
vagy az ott a hat lábacskán álló
fejét vető fel a mennyezetre
sörényével hivalkodó ráró
ki küldetve leszek nem szeretve
vagy ki anyja csimbókgyapját tépi
az apadt tőgy akire rámaradt
az a homloknehéz csöppnyi férfi
ki tombol lenn a hasi menny alatt
ott vagyunk mind és már kiszemelve
s az ajtórésen az öreg herélt
mintha éppen engemet keresne
betolja barna párolgó fejét
NÉZZE ÚGY KEZDŐDÖTT hogy a szegycsont
kibukkant és hasító éle nőtt
mint hajónak orra suhant a felvont
dülledő vitorlamellek előtt
aztán a tatot is felfedeztem
a hátam rajta csúszkáló sirályok
ázott zászló csattogott felettem
sakkor húsomba fogtam a bárdot
s úgy szeletelődtem fel mint a vaj
tejfogpuhán cuppant bennem a vas
habzott a kék kísért a cáparaj
hullámok szálltak mind felhőmagas
csíkokra vágva szétszertelődtem
jónak mondom ön is csak egy darab
ujjbegynek látom fél hosszra tőlem
érintsen hát meg ha kérnem szabad
ÚJLÉNY HORD MAJD piros bogyókból fűzött karkötőket
emlős, vagy más jöttment fajzat kit a hideg kiválaszt
nem szerelmem, nem bírjuk túlalkalmazkodni őket
paták tiporják már a páfrányost a zsengenádast
meleg vért véreznek és eleven porontyot tojnak
négykézláb járnak a síkon az égre vetett fejjel
nevetik vaskos combod rövidke csápnyi kacsódat
krokodilcsőr ajkad ahogy csókot adni igyekszel
mi ezüst pikkelyben fázunk rajtuk lobogó szőrme
hol rontottuk el mit kellett volna csinálni máshogy
talán az időnek nem volt jókor állítva őre
nem láttuk hogy milyen jövőt követ és el hová fogy
talán egy földindulásban majd feltámadunk s eljő
és röptelenné romlott létünk értelemet nyer akkor
mer eljön egyszer Ő a minden lény szemében rejlő
hát csapj le ránk és ments ki minket innen Reijnbó Raptor (Nyitott mondat)
