Benkő Imola Orsolya: Nem kerül felszínre már

Az Öregnek kellett volna elmesélni pontAz Öregnek, akivel a fiúk horgászni jártak,aki miatt órákat ültek a bot mögött,mert a történeteiben és a csendjébenúgy merültek el, mint csali a vízben,engedtek a víz sodrásának, ahogy az éveknek,a tanácsainak és dünnyögésének, pedig nemvolt az apjuk, mégis többet jelentettbármelyikük apjánálA Tisza-tón, tavon, a csónakban történt,vagy nem is, a víz felszínén, azaz a víz alatt is,de hát nem mesélte el az Öreg, így mindenszó szétgurul, picsába a szavakkal, leperegnekahogy a vízhatlan esőkabátról a cseppek,úgy történhetett, ahogy a fiúk mesélték pontEbben a történetben, csak vesszők vannak,nincsenek pontok,hogyne lennének, mondják a fiúk,ők például nagyon biztos pontok voltakaz Öregnek, aki azon az estén a tó közepénváratlanul felállt a csónakban, nem is értették,talán pisilnie kell, gondolták a fiúk,hárman gondolták ugyanazt,micsoda ritmus, micsoda feszesség,a damilok csillogása a naplementében,matatás a cipzár fölött, ügyetlenkedés,vízsugár nélkül, pár csepp hangjaAz Öregnek kellett volna elmesélni,pontról pontra, mit pontról pontra,cseppről cseppre nevetnek a fiúk,de ő némán állt a csónakban,imbolygott, talán az elfogyasztott sörök,talán a víz hullámzása, talán csak kibillentNem billenhetett, borult, helyesbítenek a fiúk,azaz borult volna, de a Szentlélekvagy a fiúk sóhajai megállítottákSzelíd balatoni jelenet is lehetne,ha nem a Tisza-tón, tavon történt volna,vadvíz, felveri a hínár,elnyelt sikolyok hullámoznak az éjszakábanHol vannak a történet biztos pontjai,kérdezné az Öreg,ki dönti el mi a biztos, a folyton örvénylő időben,a bizonytalan tekergés az egyetlen kapaszkodó,mi vagyunk a biztos pont,üvölti a három fiú kórusban,pocsék magyarázat az ingoványbanBillegett az Öreg, teste a csónakban,árnyéka a víz fölöttBecsapódott, az ajtót csapja be így a huzat,csattant a test a vízen, süllyedt,hínárok támadása a kapálózó lábak utánAz Öregnek kellett volna,de ő hallgatott, némán tátogott,így tátognak a halak pikkelyezés előtt,a három fiú kapkodása a hideg ködben,üres marokkal többet lehet fogni,a szavak lepörögtek a csónak oldalán,szétfolytak a vízbenA pontok billegtek, káromkodva táncoltak,hárman háromfelé,majd összeálltak, duzzadó izmok lánca,húzták az Öreget, kifeszültek, mint a damil,de ebben az erőlködésben szétfoszlott,a vízbe borulás oka és miértje,az éjszaka nagyra nyíló állkapcsa elnyeltea csattanás hangját,a jéghideg merülést,a buborékokat a víz felszínén,feloldódtak, mint az etetőtápKésőbb az Öreg a bárkapadlón pihegett,húzta a vizes ruha, reszketőcsontkupac a holdfényben,csak a kapaszkodása súlytalan,a szavakba kapaszkodása,hogy ne szökjenek ki a száján A fiúk egyetlen kérdéséresem válaszolt azon az estén,összeszorított szájjal didergett,mélyült körülötte a csend,majd az évek alatteltűnt benne az Öreg véglegFekete lyuk maradt a fiúkban utána,azóta visszhangozzák történeteit,csak arról az egyről,a vízbe borulásról,nem tudnak semmit, pedig ott voltak,szavak maradtak helyette, kapaszkodás