Az e-cigaretta biztonságosabb, de nem veszélytelen, a nem dohányzóknak sem
Az „inhalálása” már rövid idő alatt is gyulladást okozhat a sejtekben a nem-dohányzóknál is. (Bioritmus)
Az „inhalálása” már rövid idő alatt is gyulladást okozhat a sejtekben a nem-dohányzóknál is. (Bioritmus)
A korrupció elleni fellépésre és a többi ember tiszteletére szólította fel a Demokratikus Koalíció (DK) frissen megválasztott polgármestereit és önkormányzati képviselőit Gyurcsány Ferenc pártelnök sz [...]
Az iskolák főképp propagandát terjesztenek, volt, ahol terroristákat dicsőítettek, máshol szexuális zaklatás miatt eltiltott tanár lett az igazgató.
A szocialisták sikereikről, rendszerváltásról és új politikai kultúráról beszélnek, de a kispesti botrányba keveredett Lackner Csaba ügyében még mindig csak vizsgálódnak.
A Microsoft rajztáblás egybegépe gyönyörű, csak elavult a hardvere, és rossz nézni, ahogy a rajzolt pixelek szaladnak a toll után.
John Bercow házelnök felvette a napirendre az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, Sir Oliver Letwin módosító indítványát, amely gyakorlatilag megfordítaná az ügymenetet, vagyis előre venné a ratifikációt, és utána szavaztatná meg a házat a megállapodás egészének jóváhagyásáról. Ezzel viszont a mai szavazás elmaradna.
Tízpontos tervet dolgozott ki a német belügyminisztérium a "szélsőjobbos erőszak elleni harc" hatékonyságának a növelésére. A tervet az után tették közzé, hogy október 9-én egy merénylő két [...]
Elveszítette uralmát a motor felett, átsodródott a szembejövő autók sávjába és ütközött.
Örülnek a választási sikernek, de nem dőlnek hátra - hangozott el a szocialisták választmányi ülése után. (Belföld)
Októberben már 40 ember halt meg az útjainkon közúti balesetben. Fontos hangsúlyozni, hogy a szabályokat betartva a tragédiák zöme elkerülhető lett volna! A balesetekben gyerekek, fiatal lányok, fé [...]
A két férfi épp egy nagy csomag marihuánán akart eladni helyi kapcsolatuknak, amikor a bevetési egység rajtuk ütött. (Bűnügy-baleset)
Ez derül ki Az utolsó mohikán Gy. Horváth László által fordított teljes változatából. (Kultúra)
A teherautó kereke fennakadt, tűzoltók szabadították ki.
Nem csillapodnak a kedélyek Barcelonában, azt követően, hogy egy spanyol bíróság hosszú börtönbüntetéssel sújtott több katalán politikai vezetőt, akik részt vettek Katalónia 2017-es elszakadási kísérletében.
1848 és 1956 is Budapesten kezdődött, ahogy a mostani változás is - emlékeztette Gyurcsány Ferenc a hatalmat. (Belföld)
Négyszázszor több szén-dioxidot képes elnyelni az algákból készült bioreaktor, mint egy fa. (Zöldzóna)
Egy kartonpolgármesterrel fotózkodhattak az érdeklődők a mexikói Chiapas városában egy egészségügyi napon, ahova nem tudott elmenni a városvezető. Moisés Aguilar Torres nem tudott személyesen részt v [...]
Karácsony Gergely a már megnyitott Városházához hívja a budapestieket, ahol először mond beszédet a főváros vezetőjeként.
Deborah Zoe Laufer Szemünk fénye című művét vitte színre Szabó Máté a Belvárosi Színházban. (Kultúra)
Feljelentést kezdeményez a Zala Megyei Területi Választási Bizottság (ZMTVB), mert tanúvallomások szerint (a súlyosan cigányfertőzött - a szerk.) Szentpéterúron „füves cigarettát” kínáltak [...]
A volt humánminiszter az ATV-ben határolódott el a Fidesznél jóval erőteljesebben a győri polgármestertől.
A BÜRÖKRÁCIA Sok kedves ember szervezi, hogy elvegye a kedvem, a legtöbb nem is élvezi, de mivel kell, hát megteszi, hogy fűtsenek melegben, sok kedves ember szervezi, megegyezhetünk ebben, a jószándék megtervezi ellenséges közegben, a legtöbb nem is élvezi, de titkon mégis jó neki, falat bontat hidegben, magát kihez mérheti – nagysághoz legkönnyebben. Sok kedves ember szervezi, a gondot magára veszi, sötétbe lép fekete ingben, ez szerénység is egyben. A legtöbb nem is élvezi, ha jó híre nincsen neki. Читать дальше...
A non-player character (NPC), azaz nem játszható karakter a számítógépes játékok világából származó kifejezés. Olyan karaktert jelent, melyet egy algoritmus vezérel, és ennek alapján előre meghatározo [...]
123ru.net — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 123ru.net.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
123ru.net — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
123ru.net — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 123ru.net.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
123ru.net — ежедневник главных новостей Вашего города и Вашего региона. 123ru.net - новости в деталях, свежий, незамыленный образ событий дня, аналитика минувших событий, прогнозы на будущее и непредвзятый взгляд на настоящее, как всегда, оперативно, честно, без купюр и цензуры каждый час, семь дней в неделю, 24 часа в сутки. Ещё больше местных городских новостей Вашего города — на порталах News-Life.pro и News24.pro. Полная лента региональных новостей на этот час — здесь. Самые свежие и популярные публикации событий в России и в мире сегодня - в ТОП-100 и на сайте Russia24.pro. С 2017 года проект 123ru.net стал мультиязычным и расширил свою аудиторию в мировом пространстве. Теперь нас читает не только русскоязычная аудитория и жители бывшего СССР, но и весь современный мир. 123ru.net - мир новостей без границ и цензуры в режиме реального времени. Каждую минуту - 123 самые горячие новости из городов и регионов. С нами Вы никогда не пропустите главное. А самым главным во все века остаётся "время" - наше и Ваше (у каждого - оно своё). Время - бесценно! Берегите и цените время. Здесь и сейчас — знакомства на 123ru.net. . Разместить свою новость локально в любом городе (и даже, на любом языке мира) можно ежесекундно (совершенно бесплатно) с мгновенной публикацией (без цензуры и модерации) самостоятельно - здесь.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.